2016. május 25., szerda

WIPszerda

Szerda is van, wip is van, hát miért ne írjak egy ilyen bejegyzést? Ugyan a neve angolul (WipWednesday) jobban hangzik, de mivel sok blogon láttam már a heti rendszerességgel megjelenő bejegyzéseket, úgy döntöttem, én is beállok a sorba. Persze minden héten nem lesz ilyen, mert nem vagyok villámgyors, ami a projekteket illeti, de amikor összegyűlik egy bejegyzésrevaló újdonság, akkor majd írok róla egy összefoglalót.

Nézzük csak, min ügyködöm mostanában. A fő projektem a Rock Island kendő, amit Barka Szitakötőből kötök. Ezt a fonalat másodkézből vettem, miután megszűnt a bolti forgalmazás, emlékszem, jól ki lettem röhögve, miután közöltem, hogy babakardigán lesz belőle. Mármint játékbaba. (Mert hát ugye, nyilván csak kendőt szabad kötni a finom merinóból. Nem akartam elmagyarázni, hogy a babáim százszor többe kerülnek, mint egy gombolyag merinó...) Aztán tényleg nem lett belőle kardigán, egy babakendőt kötöttem pár grammjából, aztán meg csak rakosgattam ide-oda, persze Trentóba is kihoztam, hátha megjön az ihlet. Végül nemrég eszembe jutott, hogy már évek óta meg akarom kötni ezt a kendőt, úgyhogy neki is vágtam.


Persze nem ment olyan könnyen, ahogy azt elképzeltem. Ilyen vékony fonallal, meg úgy, hogy általában szorosan kötök, olyan kínszenvedés volt a k2tog-okat lekötni, hogy életemben először éreztem át a csipketűk létjogosultságát. Aztán úgy 10 ismétlés után kezdtem ráérezni, és ösztönösen lazábban vezettem a fonalat, hogy ne szívassam nagyon meg magam. De nem haladtam így se túl gyorsan vele. Április közepén kezdtem, és ugyan már a finisben vagyok, de magamat ismerve örülhetek, ha befejezem május végéig.

Aztán itt van a másik, az Owls pulcsi, amit úgy gondoltam, hogy soha nem fogom megkötni, mert jó minőségű fonalból még az XS-es mérethez való mennyiség is egy vagyonba kerül. Aztán Eindhovenben járva egy fonalbolt leárazott részlegén találtam 10 gombolyag Schachenmayr Boston Sun Pastellt, 1 euró / gombolyag áron. Hülye lettem volna nem megvenni. :)


Viszont sajnos nem olvasgattam a többi ravelrys projektet (pedig általában szoktam), illetve amikor olvastam, akkor sem fogadtam meg a tanácsokat. Így lett túl szűk hónaljban, miután felpróbáltam. Úgyhogy vissza fogom bontani hónaljig (szerencsére alulról kötött, vagyis felül van vége). De még nem vettem rá magamat...

Ami a jövőbeni terveket illeti, egy gombolyagon kívül az összes fonalat hazavitettem szüleimmel, amikor nemrég meglátogattak. Ez az egy gombolyag pedig egy Bilum Pukpuk Erika színben, ami jelenleg az egyetlen kézzel festett fonal, amit birtokolok (és nem én festettem). Még nem vagyok benne biztos, hogy mi készül belőle, de ha befejeztem a fentieket, mindenképpen belebökök!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése