2015. április 12., vasárnap

Havi egy varrás - március

Kicsit csalok, mert igazából áprilisban varrtam meg, de márciusra volt betervezve, csak nem sikerült hazajönnöm és foglalkoznom vele. Pesten meg nincsen varrógépem. Következzék az ökoszatyor!


Az alapanyagok: 45 cm Lenda vászon az Ikeából, amit az Ikeához híven magunknak kell levágni. Nos, mind a két széle iszonyat ferde szegénykének, szóval nem csak én vagyok béna, hanem az előttem lévő emberke is az volt. :) Vettem a Müllerben hozzá színben illő cérnát is. Volt még régről zöld alapon fehér pöttyös anyagom, meg hozzá illő cérna, ezen kívül még krémszínű ferdepántot és a már jól ismert vasalható közbélést használtam.


Lendából egy 37 x 88 cm-s darabot vágtam ki, amely félbehajtva lett a teste a szatyornak. Most minden élet bevasaltam  előre, hogy legyen mit követnem a varrás során - így tényleg egyenesebbek lettek a vonalaim, bár nem tökéletesek. A tetején 3 cm-s sávot hajtottam le, ehhez varrtam hozzá a füleket, az oldalán pedig 1.5 cm-s sávokat varrtam össze french seam módon. A 3 cm helyett többet kellett volna lehajtanom a tetején, és annak is eltüntetni a szélét, de szerencsére az az oldal nem foszlik, így annyira nem feltűnő.


Két 50 x 8 cm-s darabból lettek a fülek, amelyeket félbehajtottam, majd összevarrtam a szélén, kifordítottam, és körbevarrtam őket. Hozzávarrtam a szatyorhoz őket, majd még az oldalak összevarrása előtt megcsináltam a tartóját, vagyis azt a részt, amibe összehajtogatjuk a szatyrot.

 

Ehhez számolgattam, és végül egy 20x22.5 cm-s darabot vágtam le a zöld anyagból, majd körbeferdepántoztam, és amikor a színén varrtam a ferdepántot, akkor aláraktam a szatyrot és a szintén ferdepántból készített akasztóját a gombnak  (micsoda szakkifejezés). Ez utóbbit legközelebb hosszabbra készíteném, illetve az egész tartót kisebbre, mert így nem tudtam teljesen félbehajtani. Azt már nem is mondom, hogy nem sikerült tökéletesen középre illesztenem. :)

 

Mindent összevetve nagyon tetszik, és remélem, hogy a mindennapi használat során sokáig fogja bírni.

 

Hogy most áprilisban mi következik, az még számomra is rejtély.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése