2019. október 2., szerda

WIPszerda #3

Csináljunk úgy, mintha nem telt volna el három év.

Mint mindig, most is vannak wipjeim. Most ráadásul kettő is, mert az egyiket két színű fonalból kell kötni, és eddig nem volt más zoknifonalam, mint amivel elkezdtem. Vagyis volt, de az nem illik ehhez. De a cuccaim ma érkeztek meg postával, úgyhogy valószínűleg ezt hamarosan befejezem, amint kitaláltam, hogy melyiket is akarom pontosan összepárosítani vele.

A minta naname socks, és Ravelryn sokkal rendesebb vagyok, mint itt a blogon, szóval minden infó megtalálható a projektoldalon.


Aztán van a másik, ami szintén zokni, a minta Vanilla is the new Black, a fonal pedig Paton's Kroy Socks, ami vastagabb mint az átlag zoknifonal, és Márk vette, amikor üzleti úton volt Austinban.
Már majdnem megvan az első zokni, csak az orrát kell befejeznem.



Ohh és a cuccaimmal együtt megjöttek a babáim is, ugyan alig foglalkoztam velük az elmúlt években, de amint megláttam a dobozban Orion cipőjét kibukkanni egy pulóver alól, hirtelen elmosolyodtam, és kábé azóta úgy áll a szám. Kipakoltam őket a konyhaszekrényre, és most azt hiszem, végre beütött a "feels like home" feeling. Itt lesznek sokáig, és én is itt leszek sokáig, és talán ez pont így van jól.


Szeretnék mélyebb/hosszabb témákról is írni, mert a sekélyes pár mondat megvan Instagramon is, a projekteket meg szépen le tudom írni Ravelryn, de egyelőre újra meg kell találnom a hangomat.