2015. október 11., vasárnap

Havi egy varrás - július

Ez igazából augusztus 1-jén készült, szintén Very Shannon egyik tutorialja, a Reversible sock knitting project bag alapján.


Inkább csak olyan útmutatóként szolgált, a külső részét három darab vászonból varrtam össze, és a külsejéhez vasaltam hozzá a közbélést, és a sarkakat is inkább úgy varrtam, mint ahogy azt a box tote-nál megtanultam. Illetve az arányok is mások, azt hiszem 40x40 cm-s négyzetekből varrtam, és 6 cm-s sarkot vágtam.


A képen másfél gombolyag Drops Fabel látható, azóta több más projekt is lakott már benne. Nagyon szeretem használni, mert sok fonal meg ketyere elfér benne.

Havi egy varrás - június

A következő varrás rendhagyó, és egyben át is vezet a másik hobbimhoz: a BJD-khez.
Kézzel varrtam ugyanis Zaquarie-nek egy felsőt kötött anyagból.



A nyaka még azóta sincs befejezve, nem tudom hogyan tudnám szépre megcsinálni.

Havi egy varrás - május

Rendkívül megkésve bár, de törve nem, folytatom a megemlékezést a havi egy varrás programról. Szeretném ezeket gyorsan letudni, hogy aztán friss dolgokról írhassak.

Szóval májusban egy Reversible Box Tote-ot varrtam Ikea Sommar 2015 anyagból, és hozzá passzoló egyszínű zöld anyagból.

Mivel már elég régen volt, annyira nem emlékszem a menetére, de az biztos, hogy nagyon élveztem a készítését. A mintában található zsebek helyett pedig double welt pocket-eket csináltam ez alapján.


Jelenleg a gyapjú fonalaim laknak benne, és nagyon élvezik. (A lenti képen még Drops Loves You #5-ök is voltak benne, de miután hazaköltöztem és egyesítettem a fonalgyűjteményemet, ők kiszorultak egy szimpla szatyorba).


Bónusz in progress képek: