2015. február 16., hétfő

Havi egy varrás - február

Tehát, amint megígértem, az ehavi varrásnak egy kötőtűtartó esett áldozatul. Vagyis ő született belőle.

Szombat délelőtt elindultam a városba kellékeket venni hozzá, a blokk szerint 10:02-kor fizettem ki, majd negyed óra séta után hazaérve rögtön neki is estem az alkotásnak. 1340 Ft-ért vettem kétszer 30 cm anyagot, ragasztós közbélést és cérnát is. (Igen, ennyire nincs itthoni készletem.)


Miután megvettem a direkt 30 cms anyagot, rájöttem, hogy jobb lenne mégis inkább 25 cms darabokkal dolgozni. Így kivágtam egy-egy 25x50 cms darabot a bélésből és a külsejéből is, majd még a bélésből egy - azt hiszem - 12x50-eset, és egy 6x50-eset.


Ez utóbbi kettőnek levarrtam az egyik oldalát - persze ez előtt rengeteget szórakoztam az alsószál és a felsőszál beállításával. De most csodák csodájára sikerült! Aztán hozzávasaltam a béléshez a közbélést, amit utólag meggondolva nem így kellett volna, hanem a végén a külsejéhez kellett volna hozzáragasztani, a béléshez pedig úgyis tartja a varrás.


Ezután hozzávarrtam a béléshez a tűtartó részt - itt is követtem el hibát, mert talán túl kicsi méretekre osztottam fel. Bár inkább kis tűkkel dolgozom, úgyhogy lehet, hogy a jövőben kiderül, hogy ez nem is hiba. Plusz a vége felé kiderült, hogy nyugodtan lehetett volna még legalább 2 cm-vel rövidebb az egész, mert így nem fogja meg rendesen a teteje a tűket. Ki persze így sem esnek, de azért úgy csinosabb lett volna.


Meg persze ott vannak a szokásos hibáim - sosem tökéletes téglalap az anyag, amit kivágok, és az összevarrás sem tökéletesen egyenes - ez leginkább a szélén feltűnő, ahol nem párhuzamos a varrás a rózsaszín csíkkal. Viszont a tűtartó részeken egyenesek lettek a varrások - bizonyára azért, mert berajzoltam előtte ceruzával.


Plusz a végén a kifordítás után maradt öklömnyi részt a szélén kézzel varrtam meg - meglehetősen rondán. Utána kell néznem, hogy hogyan lehet láthatatlanul megvarrni.

Végül este hatkor egy szalag megvarrásával fejeztem be a kötőtűtartót, amit abból a plusz öt centiből csináltam, ami a harminc centiből maradt.


Kicsit negatív hangvételűnek tűnhet ez a poszt, de mindezek ellenére, én teljes mértékben elégedett vagyok az egésszel - látszik is szerintem a nagy mennyiségű fotón. :) A zoknitűim - mind a 8 méret - már elfoglalták méltó helyüket. Összesen tizenhét rekesz van benne, úgyhogy egyhamar nem kell újat varrnom. Már csak azt kell kitalálnom, hogy hogyan nem fogom elfelejteni, hogy melyik mekkora méretű.

Meg azt, hogy jövő hónapban mit varrok. Talán még egy tűtartót a körkötőtűknek? Vagy a horgolótűknek?

2015. február 13., péntek

Havi egy varrás - január

Mivel a varrásban fejlődni csak úgy lehet, hogy gyakorol az ember, ezért úgy döntöttem, hogy minden hónapban varrni fogok legalább egy valamit.

Ez januárban Alex szoknyája volt, aminél egyszerűbb dolgot nehezen tudok elképzelni.



Csak egy nagy téglalap, aminek leszegtem az alját, meg a tetejére csináltam egy 1 cms hurkot, amibe belefűztem a gumit. Összevartam a két oldalát, majd kézzel a gumi végét is hozzávarrtam a szélekhez.



Februárra kicsit nagyobb fába vágom a fejszémet: kötőtűtartót szeretnék varrni. Biztos, hogy nem lesz tökéletes, de már annak örülnék, ha végre nem szanaszét lennének a kötőtűim.